Csajozós helyek

 

Bevásárlóközpontok. Emlékezz vissza, mikor legutoljára bevásárolni voltál. Tudtál bármerre is nézni anélkül, hogy egy csinos lányt pillantottál volna meg, aki szinte kiáltott azért, hogy elcsábítsd? Meg merem kockáztatni, hogy nem.

A bevásárlóközpontok mindig teli vannak lányokkal. Lányokkal, akik a különböző részlegeken és boltokban dolgoznak a központon belül, és olyanokkal is, akik egyszerűen vásárolni vannak ott, vagy csak az idejüket töltik. A lányok imádnak vásárolni. Habár nehezebb elcsábítani egy lányt, ha a barátaival együtt van, de nem mindig ez a helyzet.

Sétálj fel s alá a csarnokban, nézz be a boltokba és keress csinos eladókat és vásárlókat. Ha a nőiruha-osztályon vagy valami más nőkről szóló helyen vagy, annál jobb. Könnyedén odamehetsz a lányhoz (legyen az eladó vagy egy vásárló), ha a következőt mondod:

"Elnézést, lennél olyan kedves, és magad elé tartanád ezt a ruhát egy pillanatra? A húgomnak szeretnék születésnapi ajándékot venni, neked pedig úgy látom ugyanaz a méreted mint neki és úgy látom pont ugyanolyan kiváló ízlésed van."

Sőt, a kezdeti közeledés után megkérdez-heted, hogy lát-e valami mást a boltban, ami tetszik neki, mivel az valószínűleg a húgodnak is tetszik, hiszen hasonló az ízlésük a divatban. Tapogatózz, hogy bizonyos dolgokat miért szeret jobban, mint másokat, stb.

Ha már elegendő információt gyűjtöttél, nem csak arról hogy mit szeret, hanem arról is, hogy miért szereti azt, akkor elkezdhetsz hódítani. Terjeszd ki a beszélgetés témáját az élet más területeire is, hogy ott mit szeret és mit nem; így nyerhetsz egy képet arról, hogy különböző dolgokról mi is a véleménye és így tovább. Ha a lány egy vevő, akkor lehet, hogy gyorsan találnod kell egy másik helyet, ahol folytathatjátok a beszélgetést, ha pedig ott dolgozik, akkor biztos nem bánja, hogy veled foglalkozik, különösen akkor, ha nem túl elfoglalt.

Könyvtár: ha létezik olyan hely, ahol a nők számban felülmúlják a férfiakat, akkor az a könyvtár. Mindegy, hogy nyilvános, egyetemi vagy főiskolai könyvtár, mindig láthatsz ott fiatal lányokat, akik anyagot gyűjtenek egy projectjükhöz vagy házi feladatukhoz.

Ezek a lányok általában nagyon intelligensek és elkötelezettek a munka iránt, de az a nagy igazság, hogy mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre. Ha egy kicsit eltereled a figyelmüket valami érdekes dologgal, akkor boldogan állnak szóba veled. Megkérheted, hogy segítsenek egy konkrét témát vagy könyvet megtalálni. Még ha nem is tudnak segíteni, akkor is legalább annyit el kell mondaniuk, hogy nem tudják, hogy hol találod meg a könyvet. Na és? Ez már egy párbeszéd kezdete. Kérdezgesd a saját munkáiról, érdeklődési köréről, stb. Érdeklődj, és hagyd, hogy egy darabig ők beszéljenek.

Ezek a lányok általában szeretnek a tudásukkal dicsekedni, így jóval többet elmondanak majd a témáról, mint amennyit te feltétlenül tudni szeretnél. De ha jó kapcsolatot tudsz ebben a helyzetben kialakítani, akkor máshol könnyen folytathatjátok ezt az izgalmas párbeszédet. Elkezdheted kérdezgetni arról, hogy miért pont ez a téma érdekli, mi a legérdekesebb téma ezen belül, mit talál kihívásnak benne, stb. Ha választ kapsz ezekre a kérdésekre, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen típusú lány ő, mi az, ami kedves számára.

Ínyenc, különleges kávézók. Munka előtt, ebédszünetben és utána ezek a helyek teli vannak lányokkal. Néha annál jobb, minél jobban teli van a hely, mivel akkor "valaki" mellé le kell ülnöd. Megkérdezhetsz egy csinos lányt, hogy leülhetsz-e mellé, ha nincsenek túl sokan az asztalnál. Csak annyit mondj neki, hogy nem szeretsz egyedül ülni, és ha nem bánja, akkor ott innád meg a kávét.

Ha pedig egy asztalnál ültök, akkor akár el is kezdhettek beszélgetni valamiről. És emlékezz arra is, hogy ez egy különleges kávézó. Ezek a lányok nem a kávé miatt jönnek ide, hanem a különlegeség, esetleg a presztízs miatt, amit a kávézóba való járás jelent.

Hát akkor miről is beszéljetek?

A kedvenc italáról, és hogy miért szereti jobban, mint a szokásos kávéját, milyen érzéssel viseltetik iránta és így tovább. Próbáld részletezni a különböző ízeket és aromákat. A nők imádják, ha részletesen leírnak nekik valamit, különösen akkor, ha az valami módon kapcsolatba hozható a szexualitással.

A tejszínhab, tetején a cseresznyével, vagy ahogy a különböző likőrök egybeolvadnak a kávé illatával, mennyire emlékeztetnek egy forró latin szerelmi táncra és hogyan stimulálják az ízlelőbimbóidat leírhatatlan módon, stb. Tehát amíg a könyvtárban vagy, olvashatsz könyveket ínyenc ételekről és különleges italokról, hogy elsajátítsd azt a nyelvezetet, amit a szakértők a leírásukra használnak. Hidd el, az ilyen beszédtől elolvadnak a lányok, még akkor is ha csak egy különleges kávéról beszélsz, hiszen végül olyan sok szép képet idézel elő a fejében csak azzal, hogy metaforákban beszélsz.

Munkahely vagy iskola. Ez egy nyugodtabb terep arra, hogy elcsábítsd a lányokat, mivel nem vagy az időhöz kötve. Ha nem tudod a mai napon elérni, hogy rád izguljon, akkor holnap újból beszélhetsz vele. Sokkal jobb lehetőségeid vannak arra, hogy megismerd őt. Ezenkívül ha együtt dolgoztok vagy tanultok hosszabb ideig, akkor a statisztikák szerint előbb-utóbb elkezdtek majd vonzódni egymáshoz.

Társkeresők.

(Egy kis figyelmeztetés ezzel kapcsolatban - az ilyen hirdetések soha nem adják vissza azt az élményt, hogy felhívod magadra annak a lánynak a figyelmét, akit kinéztél magadnak, mivel ha ezen a módon találkoztok, akkor ez a fontos fázis kimarad. Kezdetben talán könnyebbnek tűnhet így ismerkedni, de ezen a módon nem lehet megtanulni az ismerkedés képességeit)

Túlságosan lealacsonyító ez a dolog számodra? Fenét. Lehet újsághirdetés, telefonos, videós, internetes társkereső vagy chat, nagyszerű lehetőségeket kínálnak arra, hogy sok lánnyal találkozz és gyakorold az ismerkedést.

A videós társkeresők kivételével a módszereknek az a nagy hátránya, hogy nem igazán tudhatod, hogy az illető hogyan néz ki. De ez nem probléma. Ne az legyen a célod, hogy valakit rögtön elcsábítasz, miután először találkozol vele. Ez nem más, csak lehetőség arra, hogy gyakorold azt, hogy hogyan kell a lányokkal beszélni. De ha működik a dolog, akkor miért ne hajtanál rá. Ha pedig ronda, mint a bűn, akkor mondd el neki nyugodtan, hogy a fizikai vonzódás nélkül a kapcsolatotok úgysem fog sehová vezetni, és lépj tovább.

Ha te jelentkezel ilyen társkeresőhöz valami feltűnő főcímmel, sokan válaszolhatnak, de lehet, hogy sokan csak az idődet vesztegetik. Lehetsz persze nagyon célratörő, és pontosan leírhatod, hogy ki vagy, hogyan nézel ki és milyen az az illető, akit keresel. Nyugodtan írd bele, ha valamilyen tulajdonságot visszataszítónak tartasz. Lehet, hogy emiatt sok nő nem fog válaszolni, de azok, akik válaszolnak sokkal valószínűbb, hogy összejönnek veled, hiszen már tudják, hogy mire számítsanak veled kapcsolatban és azt el is fogadták.

Sőt, olvass el több női társkeresőt, és mintázd a tiédet azok alapján.

Jól bevált aljas trükként írhatsz a társkeresőbe nőnek kiadva magadnak, és ötletet meríthetsz azokból a válaszokból, amiket a férfiak adnak rá. A legtöbbjük elég gyenge lesz, de nagyritkán olvashatsz olyat, ami felkelti a kíváncsiságodat; majd ha te válaszolsz a nők hirdetéseidre, próbáld ki azokat az ötleteket, amiket ott olvastál. Ha működik, akkor tanultál valami újat. Ha pedig nem, lépj tovább.

Egyéb. Éttermek és az azok melletti bárok. Ezek a helyek nagyszerűek, keddtől csütörtök délutánonként, 6-9 ig. [az USA-ban természetesen -- R.] Különösen az elit helyek, ahol egy-két nagyon gyönyörű szeretne a munka után ellazulni. Ezeken a helyeken gyakran buliznak együtt a facér lányok.

Önképző tanfolyamok. Az ilyen helyek teli vannak csinos, befolyásolható nőkkel, akik teljesen nyitottak bármilyen jól megírt mintára [ld. később -- R.]. Nem kell a tanfolyamokra feliratkozni, csak azt kell kideríteni, hogy hol tartják, legyél a környéken és a szünetben tapadj rájuk.

Jóga körök. Rengeteg jó testű, bombázó nő. Iratkozz be egy kezdő tanfolyamra, ha még nem jógáztál, és nagyon sok nyitott gondolkodású nővel találkozhatsz, akiket megtaníthatsz "másképpen" nézni a világot.

Edzések. Az itteni nők nagyszerű formában vannak és eléggé kalandvágyók.

<<< vissza >>>

 

© 2005 Csajozás Team. Minden jog fenntartva!
Created ByFreeFlashIntros.com

.: Menü :.
Életrajz

 

   .: Kapcsolat :.
Cím:
Email:
csajozz @ nyc.com